Medveölő a Kaukázusból

A kaukázusi juhászkutya élő bizonyítéka Darwin természetes kiválasztódásról alkotott elméletének, miszerint a legerősebb és legalkalmazkodóbb egyedek élik túl vetélytársaikat és adják tovább genetikai örökségüket. A közép-ázsiai és a dél-orosz juhászkutyához hasonlóan, a kaukázusi is évszázadok óta őrző-védő kutyaként szolgálta és szolgálja az embert, tehát nem terelte, hanem védelmezte a rábízott haszonállatokat, akárcsak gazdáját és annak minden más tulajdonát. Farkassal, medvével egyaránt felvette a harcot. Napjaink kaukázusija nemcsak nagyon attraktív megjelenésű kutyává fejlődött, de megőrizte sokoldalú felhasználhatóságát is. A legújabb kutatások és archeológiai leletek szerint a kaukázusihoz hasonló típusú munkakutyák Irak és Mezopotámia erdős dombvidékéről származnak. Nagyon sokáig alig ismerték a fajtát szülőhazáján kívül. Európában először Németországban tűnt fel az 1930-as években kiállítási kutyaként. A kaukázusi sokoldalú képességeit felismerve, a szovjet hadsereg is „besorozta” a fajtát szolgálati kutyaként, háborús és békeidőben egyaránt használták. A fajta katonai célokra való tenyésztését és fenntartását a híres Vörös Csillag kennel látta el, melyből sok mai modern kutya is származik.

A legtöbb kaukázusi juhászkutyát őshazájában napjainkban is aktív munkakutyaként használják, változatlanul kemény körülmények között. A juhnyájakat tavasszal a sztyeppéken legeltetik, majd az évszaknak megfelelően egyre feljebb haladnak a hegyekben, mindig elhagyva a lelegeltetett területet, majd visszafordulnak, és felülről lefele haladva használják a legelőket. Egy-egy juhásznak 2–3 kaukázusija van, melyek nemcsak a farkasfalkákkal, de a náluk jóval hatalmasabb medvével is felveszik a harcot. A juhászok gyakran tehénbőrből készült, 6–8 centis, hegyes végű szögekkel kivert, széles nyakörvet vagy egész kis mellényt adnak kutyáikra, hogy a ragadozók ne vehessenek fogást rajtuk. Cirkuszi medvével végzett ösztönpróba bizonyítja, hogy vannak olyan magyar tenyésztésű kaukázusik is, melyek őrzik a fajta ősi rettenthetetlenségét. A pórázon lévő kutyák vagy egyáltalán nem féltek a ketrecben lévé állattól, vagy meg is akarták azt támadni.

Az egykori Szovjetunió különböző éghajlatú területein, például Grúziában, Örményországban, Azerbajdzsánban, Dagesztánban és természetesen a Kaukázusokban különösen sok példány él. Mivel a fajtát egymástól nagy távolságra fekvő területeken tenyésztik, eltérő típusok illetve szőr- és színváltozatok alakultak ki. Elsősorban hegyi és sztyeppei típust különböztethetünk meg. A hegyi (grúz) kutyák masszívabbak, erősebb felépítésűek, vastagabb csontozatúak, hosszabb a szőrük. A sztyeppei kutya valamivel könnyebb felépítésű, hosszabb lábú és rövidebb szőrű. A különböző típusok természetesen keverednek egymással, szó sincs elkülönült tenyésztésről.

A nyájőrző kaukázusi gazdái számára a legfontosabb szempont a kutyák munkakészsége. Nagyon szigorú szelekción ment át a fajta, és csak a legrátermettebb, a legéletképesebb, a legkeményebb, a betegségekkel szemben a legellenállóbbak maradhattak fenn. A kutyának minden körülmények között tökéletesen meg kellett védeni a pásztort, a nyájat és persze saját magát. Ha bármelyik dolgát nem tudta megoldani tökéletesen, vagy elpusztult, vagy a gazdája likvidálta. Csak a legmegfelelőbb példányok, és azok utódai maradhattak meg a mának.

Fontos tudni, hogy a kaukázusi juhászkutyára nem vonatkozik a „minél nagyobb, annál jobb” elv, nem a nyolcvan centi magas, kilencven kilós példányok előállítására kell törekedni. A középutat kell megtalálni, hiszen csak egy arányos, stabil felépítésű, nem túl lomha, mozgékony és kitartó kutya veheti fel a harcot a farkassal és a medvével. Kegyetlen, de szemléletes példa az egykori Szovjetunió területén igen elterjedt kutyaverekedtetés: mindig a kisebb testű, mozgékonyabb, kitartóbb kutya győzi le a nála nagyobb, de éppen ezért lomhább, könnyebben elfáradó egyedeket. És ez ugyanígy van a kaukázusi igazi munkája során is, mikor a farkassal kell megküzdenie. A szőrzet minőségénél is arra kell gondolni, hogy elsődleges funkciója az, hogy megvédje a kutyát az időjárás szélsőségeitől. Legyen durva tapintású, erős aljszőrzettel, és ne selymes, nyitott, aljszőrzet nélküli.

Mivel a kaukázusi juhászkutya századokon át őrző-védő kutyaként dolgozott, természetesen napjainkban is hatalmas a védőösztöne a hazájából elszármazott, több generáción át nem munkára tenyésztett kutyáknak is. Nem a támadó-, hanem a védőösztöne!

Tehát semleges területen egy jó kaukázusi soha nem támad, csak ha gazdáját érzi veszélyeztetve. Bár megjelenése meglehetősen ádáz benyomást kelt, alapvetően nyugodt és kiegyensúlyozott kutya. A család minden tagját elfogadja, de idegenekkel természettől fogva inkább bizalmatlan. Bár engedelmesebb több más hasonló jellegű fajtánál, meglehetősen függetlennek és makacsnak tűnhet a könnyen képezhető fajtákkal összehasonlítva. Nagyon fontos a lehető leghamarabb elkezdett szocializáció, hogy minél több új embert és szituációt megismerjen.

A legtöbb kaukázusi nagyon jól viselkedik a gyerekekkel, sohasem tenne bennük kárt szándékosan. Mindenesetre nagyon fontos a helyes rangsor tudatosítása a kutyában, hogy nem erőszakoskodhat a nála gyengébbnek tartott gyerekekkel. Méretéből kifolyólag akaratlanul is fellökheti vagy ráléphet a kicsikre, így mint minden fajta esetében, ne hagyjuk őket felügyelet nélkül játszani. Arra is oda kell figyelni, ha egy gyereknek sok barátja van, azok hiába kutyaszeretők, nem kell feltétlenül a család kaukázusijával barátkozniuk, mivel az ösztönösen védi a család minden tagját az idegenektől. Ha más háziállatunk is van, minél hamarabb ismertessük meg a kölyökkel és akkor együtt tartható a kaukázusi akár egy macskával is. Ami a fajtársakat illeti, szukák esetleg tarhatók együtt, de két, nem ivartalanított kan a legritkább esetben jön ki egymással. Az ideális az, ha párban tartjuk a kaukázusit, mégha nem is akarunk tenyészteni.

Tüzelésnél persze el kell zárni a nőstényt, és ilyenkor felettébb csökken a kan házőrzési kedve, kivéve, ha a nőstényt kell védelmeznie. Mint minden kutya, a kaukázusi is tartható lakásban, feltéve, ha nagyteljesítményű a porszívónk és elpakoltuk a kristályvázát az alsó polcról.

A kölyöknek ugyanúgy megtanítható a szobatisztaság és hogy mit szabad tennie és mit nem, mint bármilyen más fajtának, viszont biztosan lesznek rágcsálási problémák kölyök- és fiatal korban. A kaukázusik nagyon jól képezhetők határozott és következetes tréninggel, azonban sohasem szabad elfelejteni – nehéz is lenne –, hogy igen nagytestű kutyáról van szó, ennek megfelelően a problémák is nagyobbak. Ami a temperamentumát illeti, a kaukázusi aktivitási foka jóval alacsonyabb számos kisebb fajtáénál, és napközben többnyire csak heverészik, hiszen a jószág körül is ez volt a feladata, hogy feküdjön és figyeljen, és csak akkor támadjon, ha veszély fenyegeti az állatokat.

Mivel legtöbb ellensége éjszakai életmódot élt, a kaukázusi napjainkban is naplemente után vélik aktívabbá. Ha kertben akarjuk tartani a kutyát, számolnunk kell azzal, hogy minden gyanús zajra, mozgásra ugatással reagál, azonban nem ugat ok nélkül.

Senkit ne tévesszen meg a kutya kényelmes heverészése és szundikálása, a legkisebb gyanús jelenségre felriad és a legtöbb kaukázusi meglepően fürge és agilis.