Kinológiai zseni - A border collie

Több mint háromszáz kutyafajta létezik napjainkban, s mindegyiknek megvan a maga rajongótábora. De még a legszenvedélyesebb terriertenyésztõ vagy vizslatartó is elismeri, hogy napjaink legintelligensebb fajtája a border collie. Többen is próbálkoztak kutya IQ-tesztek készítésével, s bár a módszerek különböznek, a gyôztes fajta mindig ez a csodálatos pásztorkutya volt. Szülõföldjén, az angol-skót határvidéken jelenleg is igen kedvelt és elterjedt munkakutya. Az állomány itt meglepô módon egységes, holott sok kutya még mindig nem rendelkezik törzskönyvvel. Hivatalosan ugyanis igen fiatal fajtáról van szó, a Kennel Club csupán 1980-ban fogadta el a border collie standard-et. Talán ennek is köszönhetô, hogy a fajta még nem sokat veszített nagyszerû képességeibôl.

A domesztikált kutya kialakulásának pontos körülményeit ugyan soha nem fogjuk megismerni, egy azonban biztos: a vadászat mellett a nyájak ôrzése és irányítása volt a Canis Familiaris ôsi, ember kijelölte feladata. A kecske- és juhnyájak illetve marhacsordák bibliai idôk óta a gazdagság jelképei, mozgatásuk és védelmük elképzelhetetlen lett volna kutyák nélkül. A brit szigeteken a rómaiak honosították meg a birkatartást, s a különbözô kelta klánoknak már megvolt a maga jellegzetes pásztorkutya-típusa, melyek kialakulási helyükrôl kapták nevüket. A collie szót a skót dialektus használta a pásztorkutya megnevezésére. A XV–XVI. században számtalan háború dúlt Angliában, s a seregek táplálására egyre nagyobb birka- és kecskenyájakra volt szükség, ezzel párhuzamosan fejlôdött a gyapjúipar, így a nyájak látványosan gyarapodtak. A tulajdonos érdeke természetesen az volt, hogy állatai minél jobb kondícióban legyenek, hogy kielégíthesse a piac igényeit. Olyan kutyára volt szükség, mely nem tesz kárt a jószágban, engedelmes, gyors, sôt a zord skót idôjárást is elviseli. A juhászok a teljesítmény alapján, szigorúan szelektálták kutyáikat.

Egyes források szerint 1873-ban rendezték az elsô nyájterelôversenyt, hogy a juhászok összemérhessék kutyáik tudását. Más mûvek R.J. Lloyd Price-t tartják a terelôversenyek megteremtôjének. Price 1876-ban 100 vad walesi birkát szállított a londoni Alexandra Palotába, ahol a nyájat kettéválasztották, néhány állatot a park egy távoli sarkába vitték, majd elengedték, s a kutyáknak a park közepén álló, kicsiny karámba kellett a jószágokat beterelni. A „Live Stock Journal” szuperlatívuszokban írt a kézjelekre és füttyszavakra dolgozó kutyák csodálatos intelligenciájáról. Napjainkban évente több száz terelôversenyt rendeznek Nagy-Britanniában, hogy megôrizzék a border collie csodálatos képességeit és kiválasszák a legjobb kutyákat.

Thomas Bewick 1800-as évek elejérôl származó, „The History of Quadrupeds” (A négylábúak eredete) c. mûvében az egyik fametszeten a border collie rövid és hosszúszôrû változata látható, alig különbözve a mai egyedektôl. Robert Burns skót költô pedig egyik versében kiválóan írja le a border collie jellegzetességeit. 1860-ban, minden idôk második angol kutyakiállításán, a Birmingham Dog Society rendezvényén a borderek a „skót pásztorkutyák” kategóriában szerepeltek. Nem sokkal ezután Viktória királynô egy utazás során meglátja élete elsô collie-ját, és a fajta lelkes hívévé válik. És ez az a pont, ahol a modern collie és a régi típust megôrzô munkakutya, vagyis a border collie útjai kettéválnak. A border collie azóta is alig változott, míg a collie azaz a skót juhászkutya azzá vált, ami. Hogy melyik fajta járt szerencsésebben, a királynôi kegyeket élvezô, vagy a dolgos munkakutya, ki-ki döntse el maga. De talán nem véletlen, hogy az angol agility válogatott maxi csapata egytôl egyik border collie-kból áll. (A szigorú karantén szabályok megváltoztatásának köszönhetôen idén elsô alkalommal vesz részt az angol agility csapat az FCI világbajnokságán. A szerk.)

Hans Räber svájci kinológus beszámolója szerint bár az Anglia és Skócia között fekvô, névadó Border Country számtalan terrierfajta ôshazája is, mégis csupán border collie-kat látni nagy számban. Messze a leggyakoribb eb a környéken, és az aktívan dolgozó munkakutyák megjelenése feltûnôen egységes. Egyforma a méretük, színük, legtöbbjük fekete-fehér, elvétve látni csak tricolor vagy barna-fehér példányokat. Legtöbbjüknek feláll a füle. Jellegzetes lopakodó mozgásuk inkább macskára emlékeztet mint kutyára. Itt a border collie még mindig a birkatenyésztôk igazi munkakutyája. Szükség is van a tudásukra, hiszen gyakoriak az 1000–1500 fôs hatalmas nyájak. Ki más tudná a karámba terelni a szétszóródott állatokat, mint egy jó pásztorkutya? A kutyák gyakran párban dolgoznak, mély csendben, a zsákmányára vadászó ragadozóhoz hasonlatosan lopakodnak a nyáj körül vagy éppen villámként cikáznak körbe-körbe. Sokukat csupán füttyentéssel irányítanak. Nem véletlenül hívják a bordereket „szemkutyának” is, hiszen csupán átható tekintetükkel képesek uralni és irányítani a nyájat.

A Border Country juhászai 1906-ban hozták létre a Nemzetközi Juhászkutya Társaságot (International Sheepdog Society), mely napjainkban is mûködik. Céljuk a border collie rendkívüli képességeinek megôrzése és fejlesztése. Az ISDS 1955-tôl vezeti saját törzskönyvét, a pásztorok kutyáit sokáig „dolgozó pásztorkutyaként” (working sheepdog) regisztrálták, csupán a szôrzet minôségében tettek különbséget, mely rövid, hosszú vagy szakállas (bearded) volt. Mr. Reid, a társaság elsô titkára adta 1976-ban a border collie nevet a fajtának, hiszen a legjobb kutyák az angol-skót határvidékrôl származtak, és mivel Reid maga is skót volt, természetesen a collie nevet és nem a sheepdog elnevezést használta.

Míg csupán munkára tenyésztettek és szelektáltak a fajtát, nem volt szükség hivatalos fajtaleírásra. Az idôk azonban megváltoztak, a fajta intelligenciája és ösztönös munkája nemcsak a pásztorokat nyûgözte le, így a borderek iránti kereslet egyre nagyobb lett, s a farmerek minden maradék kölyköt el tudtak adni.

A második világháború után kezdôdött a munkaversenyek (obedience) népszerûsége, ahol persze a border colliek vitték el a pálmát. Azonban ezek a rendezvények a Kennel Club égisze alatt zajlottak, így valamilyen módon regisztrálni kellett a kutyákat. 1960-ban, hosszas tárgyalások után a Kennel Club úgy határozott, hogy csak azokat a kutyákat regisztrálja border collieként, melyek már szerepelnek az ISDS törzskönyvében, de ezeket az egyedeket is csupán az ún. obedience nyilvántartásba veszi fel. Az ISDS regisztrációs szám nélküli kutyákat csak „working collie” vagy „working sheepdog”-ként veszi fel nyilvántartásába.

Sok farmer nem regisztráltatta kutyáit, többek között azért, mert ehhez ISDS tagnak kellett lenni, s a tagdíjra csak abban az esetben áldoztak, ha a társaság terelôversenyein részt kívántak venni.

Ezért az ISDS, hogy ne veszítse el a kiváló munkavonalakat, felnôtt kutyákat is regisztrált, ha azok elvégeztek egy adott terelôvizsgát. A szabályzat ugyan ezt csak akkor engedélyezte, ha az érintett kutya szülei már regisztrálva voltak, de errôl a legtöbb esetben elfeledkeztek.

Miközben az ISDS és a Kennel Club a border collie „hivatalossá tételének” feltételein alkudozott, az az érdekes helyzet állt elô, hogy Ausztrália 1963-ban már rendelkezett saját border collie standarddel, sôt hivatalos kiállítási címet, Challange Certificate-t is kiadott a fajtában.

Harry Glover, ismert nemzetközi bíró elhatározta, hogy kezébe veszi az irányítást és megszünteti ezt a felemás helyzetet. Segítségével megalakult a Border Collie Club of Great Britain-t, a Kennel Club ugyanis csak akkor ismerhet el egy új fajtát hivatalosan, ha azt egy specialista klub kérvényezi, beadványához egy fajtastandardet is mellékelve. Sokan úgy gondolták, mindez az ISDS feladata lenne, ôk azonban kutyáikat „Working sheepdog” néven törzskönyvezték. 1979-ben alakult még egy újabb fajtaklub, a Southern Border Collie Club, s ekkor a Kennel Club mindhárom társaság képviselôjét összehívta, hogy jussanak közös nevezôre a fajtaleírást és egyéb fontos kérdéseket illetôen.

Így végül rendezôdött a helyzet, megszületett a régi-új fajta, border collie néven. A három klub ülése után, 1980 októberében elfogadták a hivatalos fajtaleírást és 1982-ban, a Cruft’s kiállításon kiadták az elsô CC címeket is a fajtának. A megtisztelô feladatra Glovert akarták felkérni, de betegsége miatt Mrs. C. Sutton-nak kellett helyettesítenie, aki az elsô CC címet kanoknál a Tilehouse Cassius of Beagold nevû kutyának adta, míg a szukáknál Tracelyn Gal-nek. Mindkét kutya késôbb Show Champion lett, mégpedig 1982. július 16-án, a Malvern-ben rendezett National Working Breeds Championship Show-n szerezve meg a szükséges harmadik CC címet.

Annak érdekében, hogy a fajta tenyésztése ne csupán küllemi szelekció alapján történhessen, csak az a border collie viselheti a Show Champion címet, mely pásztorkutyaként is bizonyít, vagyis elvégez egy meghatározott munkavizsgát.

Az elsô Show Champion kan, Tilehouse Cassius tenyésztôje, Iris Combe azzal az elhatározással kezdett border colliekat tenyészteni, hogy a fajta ösztönös képességeit szép külsôvel ötvözze. Évekig járt pásztorkutya versenyekre és vásárokra, számtalan törzskönyvet tanulmányozott, míg megtalálta azokat a vonalakat, melyeket egyesíteni akart elképzelése megvalósításához. Bár saját magának is voltak kutyái, de nem törzskönyvezett egyedek, és a pillanatnyi helyzetben sajnos a regisztráció volt döntô, nem a kutya munkaképessége, tehát ISDS-regisztrált kutyákat kellett szereznie. Elképzeléseit feltárta Barbara Houseman, az ISDS elsô nôi vezetôségi tagja elôtt, aki elmondta, hogy Will és Barbara Carpenternek éppen egy olyan alma van, ami Combe-nak kellene, csak nem biztos, hogy Carpenterék adnak is neki kölyköt. Nagy izgalmak és félelmek közepette látogatott el Iris Combe Carpenterék farmjára, Gloucestershire-be. A kutyák és gazdáik egyaránt szívélyesen üdvözölték, de Will mégsem akart neki kölyköt eladni, szerencsére Barbara, aki tisztában volt a fajta pillanatnyi bonyolult helyzetével (regisztrációs problémák, stb.) rábírta egy tricolor kölyök eladására: ô volt Brocken Sweep. A megfelelô szuka a fekete-fehér Fly lett, George Lloyd tenyészetébôl. Ôt is Barbara segítségével sikerült megvenni. Tilehouse Cassius, az elsô Show Champion kan ebbôl a párosításból származott, s három másik alomtestvére szintén Show Champion lett. Bár a tenyésztônô kennelében még számtalan Show Champion border collie született, s hiába kellett munkavizsgát is tenniük e cím megszerzéséhez, Iris Combe még mindig azt a nézetet vallja, hogy a fajta igazi királya vagy királynôje mindig az a kutya, aki eredeti feladatának olyan kiválóan tesz eleget, hogy elnyeri a legjobb terelôkutyának járó kék szalagot, a Supreme Sheepdog Champion cím jelképét.

Az Egyesült Államokban 1995. október. 1-én ismerték el teljes jogú, hivatalos fajtaként, s Magyarországra ebben az évben érkezett az elsô két border collie szuka, majd 1996-ban az elsô kan. Pillanatnyilag kb. 150 fôs a magyar állomány, mely sem küllemre, sem viselkedésre nem egységes, de azért vannak szép és jó képességû kutyáink. A border collie állomány egyetlen országban sem nevezhetô egységesnek. Nagyon eltérô lehet például a kutyák mérete, hiszen néhány centinél sokkal fontosabb a terelô ösztön megléte. Természetesen senkitôl sem várható el, hogy birkanyájat tartson otthon, de például az Angol Pásztorkutya Klub rendszeresen rendez képességvizsgákat és terelôversenyeket, és minden érdeklôdônek lehetôséget nyújt arra, hogy kipróbálja kutyája képességeit, illetve segítséget nyújt a kiképzésben és gyakorlásban. Olyan kennel is létezik Magyarországon – a Forestry Farm, ahol az Angliából érkezett MET 1-es törzskönyvi számú border collie is él –, ahol a kutyák nap mint nap eredeti munkájukat végzik, s nemcsak juhokat vagy pulykákat terelnek, hanem elsôsorban szarvasmarhákkal dolgoznak. A terelés mellett agility-ben is a border collie a „király”: mondani sem kell, hogy 2000-ben a francia Christine Charpentier egy border collie-val lett világbajnok…

Kép és szöveg: Eifert Anna