A szőrkirály
Ha a magyar kinológia, tagadhatatlan sikerei mellett, olykor-olykor némi kívánnivalót is hagy maga után, egyedülálló fajtánkra, a komondorra őszintén büszkék lehetünk.
Tekintélyes mérete és különleges bundája a kutyavilág unikumává teszi. A komondoréhoz hasonló, hosszú, zsinórosodásra vagy nemezesedésre hajló, gyapjútapintású szőrzete csak a szintén magyar pulinak van, illetve egy olasz fajtának, a bergamascónak. A bergamói pásztorkutya azonban magasságában és testtömegében is kisebb a komondornál, s nem fehér, hanem szürke színben tenyésztik. Talán nem elfogultság azt állítani, hogy a komondor nemcsak a bergamascónál impozánsabb, hanem általában is a leglátványosabb fajták közé tartozik. A kutyakiállítások látogatói mindig megcsodálják a hatalmas, különleges szőrzetű komondorokat. A régi, elkötelezett tenyésztők mellett eddig más fajtákkal foglalkozó kiállítók is elkezdtek "komondorozni", s ennek is köszönhetően hazai és külföldi kiállításokon egyaránt egyre sikeresebbé válik a fajta.
Hatalmas munka rejlik pedig egy komondor megfelelő felkészítésében. Szőrzete dús, hosszú, gyapjútapintású durvább felszőrökből és finomabb pehelyszálakból áll; fehér színű, zsinóros vagy nemezesedő. Ezt a különleges bundát nem szabad fésülni vagy kefélni, viszont a zsinórok kialakítása és gondozása türelmet és hozzáértést igényel, a túlságosan összefilcesedett tincseket végüktől kiindulva fel kell tépni. A fülek és "hónalj", vagyis a végtagok tövei különösen hajlamosak a csomósodásra, koloncképződésre, ezekre a területekre fokozottan kell figyelni.
A legnagyobb problémát persze e tekintélyes bunda tisztítása jelenti, pontosabban a fürdetés utáni szárítás. Ha megoldható, a teljes száradásig valamilyen meleg és zárt helyiségben helyezzük el kutyánkat. A fürdetések közötti időszakokban, kiállítási idényben, helyi fehérítés is alkalmazható az elpiszkolódott részeken.
De miért is van egyáltalán ilyen bundája a komondornak? Származását tekintve ősidők óta a pásztorok mellett szolgált, nyájat, csordát őrzött ragadozóktól és rablóktól. Ázsia és Kelet-Európa sztyeppéin tűrnie kellett a legszélsőségesebb időjárási viszonyokat is: nyáron a harminc fokos hőséget, télen a mínusz harminc, vagy akár negyven fokos hideget. A komondor feladata tehát nem a terelés volt, azt a kisebb kutyák végezték, hanem a jószág és gyakran az emberek védelme. Nomád, vándorló őseink számára a legfontosabb vagyontárgy a nyáj vagy a csorda volt. A számukra legfőbb megélhetést jelentő állatokra azonban másoknak is fájt a foga, így szükségük volt egy nagytestű kutyára, mely megvédelmezte őket és a nyájat, vadállatoktól és ellenséges emberektől egyaránt. A komondort szőrzete egyébként nem csak az időjárás viszontagságaitól védte meg, hanem a farkasok harapásaitól is. A fehér színnek köszönhetően pedig a juhászok éjjel is szemmel tudták tartani kutyáikat, s könnyedén megkülönböztethették őket a farkasoktól.
A komondor szó eredetéről megoszlik a nyelvészek véleménye. Elképzelhető, hogy ősi magyar szó, de lehet, hogy besenyő, kun – kunmondor – vagy éppen török származású. Az viszont biztos, hogy ezzel a szóval mindig is egy nagytestű, fehér pásztorkutyát illettek. Legelőször egy 1544-ből fennmaradt nyelvemlékben találkozni a komondor szóval. A tizenhetedik századi írások már a komondor feladatát, munkáját is definiálják: "Komondoroc oerzic a csordát", írja Amos Comenius 1673-ban. Pethe Ferenc 1815-ben Természethistória című művében a kutyák vezérének nevezi a komondort. Pethe könyve egy rajzot is tartalmaz a komondorról, s az ábrázolt példány felépítése, testarányai nagyon hasonlóak a mai egyedekhez. Bizonyos feljegyzések arra utalnak, hogy régebben a pásztorok tavasszal, illetve ellés után lenyírták a komondor szőrét. Talán ennek köszönhető, hogy olykor összekeverték a fajtát a kuvasszal.
A juhászok csak addig foglalkoztak a fajtával, míg szükségük volt rá. A nagy pásztordinasztiák, ameddig módjukban állt, mindig tartottak egy-egy komondor párt, de az idők változásával a komondor lassan elvesztette eredeti funkcióját, s vagy csupán kedvencként, vagy házőrzőként tartották. Érdekesség, hogy a magyar pásztorkutyák közül legelőször a komondorosok tömörültek szövetségbe, 1924-ben alapítva meg egyesületüket.
1767-ből, illetve 1815-ből származik a fajta első leírása, az első részletesebb jellemzés 1841-ben született, s később ezt több is követte, legtovább az 1935-ös Anghi-féle standard volt érvényben. A komondor rendszertani neve egyébként 1924-ből, Raitsitstől származik: Canis familiaris pastoralis villosus hungaricus. Az FCI 1960-ban fogadta el hivatalosan a komondor standardjét 53/b szám alatt, melyhez 1966-ban egy hosszabb kiegészítést fűztek.
A komondor kiváló, hűséges őrzőkutya. Méreténél és szőrzeténél fogva természetesen inkább kertesházba, nagyobb birtokra ajánlott. Azonban éppen nemrég mesélte egyik komondor tenyésztőnk, hogy Finnországba eladott kutyáikat igazi családi kedvencként tartják, legkedvesebb tartózkodási helyük a bőr ülőgarnitúra; persze nem ötven négyzetméteres panellakásról van szó.
A kuvasszal egyetemben az emberek gyakran azt gondolják a komondorról, hogy vad, civilizálatlan jószág, holott ugyanolyan kedves és jólnevelt tud lenni, mint bármely más kutyafajta. Hatalmas teste, impozáns megjelenése miatt különösen megható, ahogy barátságosan szimatolja a vendéget, s olykor-olykor hatalmas szőrzete mögül kicsillan okos tekintete. Mint minden nagytestű kutyánál, a komondor kiképzését is fokozottan ajánlott már kölyökkorban elkezdeni, hiszen felettébb sok problémát okozhat egy kezelhetetlen, hatvan kilós jószág.
Önálló egyénisége miatt sosem lesz belőle feltétel nélkül engedelmeskedő automata, de hűséges és értelmes lényének köszönhetően megbízható barát válhat belőle. Ha helyzetünk engedi, keresve sem találhatunk nála impozánsabb és bátrabb társat és házőrzőt.
E.A.
Általános jellemzői, használata
Nagytestű fajta. Megnyerő külső formája, méltóságteljes viselkedése a szemlélőben tiszteletet és csodálatot, esetleg félelmet ébreszt. Nem kedveskedő fajta. Erőteljes szervezetű. A nemezedésre hajlamos, gubancos, egész testében hatalmas, hosszú szőrzete az erőteljes szervezetet robosztussá teszi.
Törzse és a végtagok oldalról négyzetet alkotnak, vagy csak kissé fekvő téglalap formát mutatnak. A fej a törzs síkja fölé emelkedő, dús szőrű. A farok lelógó és a vége vízszinteshez hajlik. A szőr színe fehér.
Ázsiai eredetű, ősi magyar pásztorkutya fajta. A jószág, a vagyontárgyak, a ház őrzésében, védésében rendíthetetlen bátorságot mutat. Hang nélkül, vakmerően támad. Védett területét a sajátjának tekinti, s idegen élőlényt nem enged rá. Bizalmatlan.
Nagysága, súlya
Magassága kanoknál legalább 70 cm, szukáknál legalább 65 cm.
Az egyes testrészek viszonylagos mérete a bottal mért magasság százalékában (a standard szerint gyakorta legalább): törzshoszszúság 104 (100-108), mellkasmélység 45 (50-56), dongásság 28 (30), övméret 116 (120), fejhossz 41. Az orrhossz a fej hosszának 42%-a, a fülhossz a fej hosszának 60%-a.
Testsúly kanoknál 50-60 kg, szukáknál 40-50 kg.
Mozgása
Mozgása könnyed, kényelmes, kimért. Lépése nyújtott, térölelő. Nappal szeret elfeküdni, de úgy, hogy a területét megőrizhesse. Éjjel rendületlenül mozog. |